Kik vagyunk?

A GMO-mentes Magyarországért Egyesületet – mint civil szerveződést – a biztonságos élelmiszerlánc iránti társadalmi igény hívta létre, tekintettel mindazon aggályokra, amelyek a GMO tartalmú élelmiszerekkel kapcsolatban mind tudományos szinten, mind pedig a közvélemény szintjén egyre erősebben jelennek meg. Az Egyesület alapítói nagyra érékelik az évek óta tartó kormányzati erőfeszítéseket, amelyek az Európai Unió GMO-ra vonatkozó jogszabályi változásait eredményezték. Az Egyesületet megalapító tizenegy jogi személy a gyakorlati életben, termelésben foglalkoztatott szakembereket képviselnek, felölelve az élelmiszerlánc teljes termékpályáját, a növénytermesztéstől kezdve, az állattenyésztésen és takarmányozáson, az élelmiszer feldolgozó iparon át, egészen az értékesítésig.
Magyarország ezzel GMO-mentes tej, tojás és hús előállításához szükséges feltételek megteremtésére vállalkozik. Ez komoly piaci előnyöket jelenthet majd a hazai termelők számára mivel a hús, a tej és a tojás, valamint a belőlük készült élelmiszeripari termékek a táplálkozás alapját képezik. Elsődleges célkitűzésként a tej, majd a tojás és a hús termelésnél kívánatos a GMO-mentes termelés minél szélesebb körű elterjesztése, a teljes termékpályán.

A GMO-mentes Magyarországért Egyesület megalakulásának hivatalos bejelentésére 2015. július 22-én került sor a Vitafort ZRt. dabasi székhelyén.

Célkitűzéseink

A GMO-mentes Magyarországért Egyesület szándéka szerint tevőlegesen szeretne részt venni annak az elképzelésnek a megvalósításában, amely Magyarországon a GMO-mentes élelmiszerlánc minél teljesebb megvalósítását tűzi ki célul.

Az egyesület céljainak megvalósítását számos, az Alapszabályában is rögzített tevékenységgel kívánja elősegíteni, amelyek közül a legfontosabbak:

  • A GMO problémakör Európai Uniós és magyarországi vonatkozásainak áttekintése és folyamatos figyelemmel kísérése, különös tekintettel annak élelmiszer – biztonsági, ökológiai, és sajátos piaci vonatkozásaira.
  • A GMO problémaköréhez kapcsolódó jogi fogalmak és hazai jogszabályi háttér kialakításában való együttműködés, érdekképviselet.
  • Javaslattétel az Európai Unió törvényei és rendeleti keretei között, a hazai piaci szereplők érdekvédelmét biztosító rendelkezések kialakításában.
  • Részvétel a kormányzatnak a GMO mentes élelmiszerláncot biztosító szabályozó tevékenységében, a döntés-előkészítés szakaszában és a GMO mentes élelmiszerláncot érintő kormányzati intézkedések véleményezésében.
  • A tagság szakmai ismeretekkel való ellátása, ennek érdekében szakmai kiadványok, ismeretterjesztő anyagok készítése, szakmai fórumok szervezése.
  • Együttműködés szakmai tudományos intézményekkel, szakmai egyesületekkel, terméktanácsokkal, kamarákkal, szövetségekkel, a GMO mentes élelmiszerlánc gyakorlatának széleskörű elterjesztése érdekében.
  • Közreműködés a GMO mentes élelmiszerlánc működtetésében rejlő lehetőségek kiaknázásában, eredet megjelölések, tanúsító védjegyek védelmének és használatának elősegítésében.
  • Közreműködés a GMO mentes élelmiszerek fogyasztásának népszerűsítésében.

Legutóbbi híreink

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre hogy mindig értesülj az egyesülettel kapcsolatos friss információkról, eseményekről!